Bemutatkozik az EPALE

2021. szeptember 24., péntek 09.00
Program helyszíne: 

Az EPALE egy új, többnyelvű közösség a felnőttkori tanulással foglalkozó szakemberek számára. Célja, hogy javítsa a felnőttkori tanulás minőségét és biztosítását Európában, létrehozzon egy erős páneurópai felnőttkori tanulási ágazatot, valamint lehetővé tegye, hogy a felnőttoktatást végző szakemberek és multiplikátorok minden felnőtthöz el tudjanak jutni.
Ha Ön tehát munkáltatóként vagy képzési szakemberként, önkéntesként, politikai döntéshozóként vagy tudományos területen dolgozó szakemberként vesz részt a felnőttoktatásban, akkor az EPALE kifejezetten Önnek szól!
Az EPALE a felnőtt tanulóra, mint a felnőttképzési ágazat fejlődésének végső kezdeményezettjére tekintettel jött létre, függetlenül attól, hogy a tanulásra iskolarendszerű képzés keretében kerül sor vagy sem. A honlap azonban a tanulók helyett valójában inkább a felnőttoktatás szervezésével és biztosításával foglalkozókat célozza.